olyan borzalmasan kettős... mert egész nap csak szeretek, kalapál a szívem, és mindenről eszembe jut, és mindig gondolkodom, vajon mit csinál. és merengek és ábrándozok, és mindenféle dolgokba lovalom bele magam. De aztán amikor beszélünk mindig azzal szembesülök hogy nehéz kimondani hogy szeretlek, és hogy zavarbaejtő a közeledés. És hogy nem mondhatok el mindent mert az olyan kínos és feszengő.
és belül mégis egyre szerelmesebb vagyok, és lehet csak egy képet hajkurászok, pedig nem ábrándozni akarok, hanem igazán ölelni. De tudom hogy mindig számíthatok majd rá, és nem számít mennyire mély érzésből fakad az öelés. nem érdekel, csak öleljen meg... fanatikusnak érzem magam. egyszerűen bármi jó, mint egy lerágott csont. basszus nem tehetek róla hogy szeretem. és nem akarok rajta változtatni.
ma batikoltunk egy csomót! Lilát, pirosat, barnát-feketét, türkizkéket és méregzöldet. jaaaj szép dolgok születtek!
Anya meg talált egy viperát a kertünkben :P és nem tud miatta uborkát szedni, és úgy sajnáltam szegényt, olyan szerencsétlen hangja volt. És én csak vasárnap megyek haza. De nem baj, azért azt érzem most ez egy kicsit jár.
finom teát iszom, és még mindig fáj fejem. a fene
Utolsó kommentek