mármint a rajtam esett károk lajstroma (értsd: panaszáradat) következik, mert imádok hisztizni ugyebár...
szóóóóval, még csütörtökön beálli(hosszú i az nincs)tott a nagymama kedvenc rokona, akiért odáig van meg vissza, sőt az anyja és az apja is elkisérte, igy hirtelen megint sokan lettünk lakásban. Bábuska meg az unokatestvére (79) nekiálltak tájfunkodni a konyhában hogy "jajmitadunknekikenni" "megjajateautánisütiiii" szóval miután Marináék telefonáltak - hogy mi akkor most jövünk - ki lettem csukva a konyhából. Ikrát bontottak, lencsefőzeléket melegitettek, meg palacsinta, leves és 2 féle saláta került az asztalra (vajon milyen az, amikor van mit rakni az asztalra...)
Befutottak Marináék, esküvői képek nézegetése aztán evés és teázás. Azért imádja ennyire ezt a nőt, mert egyetlen szóra ugrik és mindent megcsinál neki, jegyet vesz, a pasija ha épp ráér autón hozza viszi (mármint bábuskát), drága ajándékokat hoz, stb. sajnálom, de én nem tudom ebben mérni az embereket, nem a segitőkészség nem csak ebben áll, ráadásul még csak 3x találkoztunk de minden egyes alkalommal egyre kevesbé szimpatikus! Meghozta a jegyeket, amit "kedvezménnyel vett meg ismerősön keresztül és még kupés jegy is húúmegháááá" szóval nagyon örültünk neki, meg annak is hogy házhoz jött, hiába ment a műdráma az érkezésük előtt, végül fél 11ig el se engedték őket. Szóval lett jegyünk, meg feleslegesen drága ajándékaink, meg bájvigyoroghattam egész este, ahol a nagymama megint orosz-orosz "szinkrontolmácsot" játszott, és baromira nem várta meg, amig végig gondolom amit mondani akarok és esetleg még ki is bököm... teljes bizonyossággal fejezte be a félbe hagyott mondataimat (baromira nem úgy ahogy én szerettem volna) de azt a kavart kimagyarázni már még annyi türelmük se lett volna kivárni, szóval rájuk is hagytam mindent, azt hisznek amit csak akarnak.
Egyébként még akkor este megbeszéltük, hogy 19:20kor indul a vonat, mindenképp METROval megyünk, mert a moszkvai közlekedés szempontjából az a legbiztonságosabb, mert dugó mindig mindenhol van, szóval a buszokkal nem érdemes próbálkozni, a taxi meg szóba sem jöhet. És 5kor indulunk, hogy ne kelljen rohanni, de várni se kelljen a vasútállomáson. Aki ismer, az tudja, hogy leghamarabb azzal lehet nálam kiverni a biztositékot, ha valamit több mint 2x át kell beszélni... na de amikor valamit már odavisszajobbrólbalról megvitattunk, és utolsó pillanatban állnak neki variálni, na az garantált robbanás a részemről. Reggel se voltam még jól az előző napos légkondis úttól, aztán el kellett velük mennem egy boltba vásárolni (éljen a légkondi, és az hogy direkt átmentünk még pár bolton, hogy legalább addig is hideg van, imádom ezt a hideg-meleg-hideg-meleg váltakozást, mind felér egy arculcsapással), szóval 3 felé már látványosan szenvedtem: nem volt több erőm mosolyogni, nem volt kedvem magamba erőltetni amit elém raktak, legszivesebben betekertem volna a fejem egy sállal és megszűntem volna a 135ös lakás számára.... persze a két vénség azonnal rámvetette magát, de egyél még attól jobb lesz, de menjünk taxival, de induljunk hamarabb, de ez meg az..... lüktetett az agyam, türelmem semmi nem volt és nem sok választott el attól hogy elküldjem őket a fenébe magyarul.
Szóval fél ötig birtam a tortúrát, aztán mondtam a nagymamáknak hogy öltözhetnek. Sikerült egész 16:50ig úgy tennem mint aki nagyon pakol igy csak azutan indultunk el, persze a két nagyi rohan mint az őrült, épp hogy orra nem esnek a saját lábukban.... amúgy szétbontottam a 2in1 bőröndünket, és a kicsibe beleraktam minden könnyűt és azt odaadtam a nagymamának, mert szédeleg az új szemüvegben és megállva a stabil táskában mindig meg tudott kapaszkodni. A saját nagybőröndömet meg megtömtem minden mással, plusz a rengeteg élelemmel és innivalóval amit az útra vettünk (de hogy kinek....). Szóval igy lett két gurulós bőröndünk, meg rajtam még volt a hátizsákom. Sikerült még indulás előtt (sértődéssel fenyegetőzve) kizsarolnom a nagymamából, hogy nem próbálja meg levinni a bőröndjét a lépcsőn, hanem mindig lemegy szépen a lépcső aljába én leviszem előbb az egyiket, aztán a másikat és megyünk tovább. Ehhez meglepő módon tartotta is magát, minimális volt a kapadozások száma, inkább csak szóban próbálkozott a "jajistenemdehátelvisziiiiik" meg a "dehátleviszeménhátnemnehéz" jellegű felkiáltásokkal. De azért biztos ami biztos rohant mint egy őrült, mintha minden egyes lépéssel a világ vége elől menekülne, és nem érnénk rá elmenni a következő metróval. ahol nem gázolunk át 12345678765432 emberen hogy még felférjünk a bazi nagy bőröndjeinkkel. Arról nem is beszélve, hogy a kinti meleg+metrós huzat+légkondi a szerelvényeken nekem több mint elég volt a körmetrón már szabályosan úgy éreztem elájulok, de nem... a nagymama csak törtet előre te meg érd utol mielőtt elmegy valamerre emlékezetből, amit közben 5x átépitettek...
Végül pontosan egy órával indulás előtt odaértünk, vonat sehol, ülőhely sehol, nagymama 5 percenként, dejó hogy itt vagyunk és nem késsük le, én meg csendben sápadtam a falnak dölve és sálba szuszogva hogy ha már eddig hősiesen kibirtam akkor a peront se hányjam össze a pályaudvar-szag (ami mindenféle kőolajszármazékok kiismerhetetlen szagorgiája) miatt. A befutott vonat ZÁRT ajtaja előtt is szobroztunk vagy 20 percet, mert ott még erősebb a szag és ugye nekünk muszáj elsőnek felszállnunk, mert végülis nem ágyhelyes és kupés a vagon, ááááá.
A nap teljesen pozitiv értelemben vett fénypontja számomra az volt amikor kiderült hogy két férfi útitársat kaptunk, igy rögtön el is cseréltem az egyikkel a lenti helyemet a fentire mindenféle hiszti nélkül, és utána nem értelmetlen és rosszmájú női intrikákat kellett hallgatni, ami az oroszoknál is emelt hangon és egymás szavába vágva folyik, hanem hosszú és egybefüggő sztorikat a családról és a gyerekekről, és a nagymamától is tudtak olyat kérdezni, amiről szivesen beszélt hosszan és senki senkivel nem vitatkozott. Én meg csak kapaszkodtam a fejembe hogy biztos lehessek benne hogy a helyén marad és csukott szemekkel igyekeztem ellazitani a nyakam hogy legalább vér jusson el az agyamig. Fél kilenc felé már gondolkodni is tudtam és hallgattam miről beszélgettek, mert mind a hárman kazányiak voltak :) megittam vagy egy liter teát aztán felcuccoltam a felső ágyra és bealudtam ott ahol senki nem bök meg vagy köt belém.
Reggelre elég tűrhetően kialudtam magam, mondjuk értékeltem volna, ha a nagymama nem próbál meg 6:30tól folyamatosan leszedni az ágyról hogy mindjárt ott vagyunk, jó ég... mondom 8kor vagyunk ott, addig had maradjak már idefent, ahol senki nem jár át rajtam. De hogy a tájat nézni lenttől is tudom, mondom valóban, meg fentről is, szóval csak 7:30kor tettem eleget a kérésének.
Sikerült rávennem, hogy vegyük meg a visszajegyem még ma, ha már úgyis ott vagyunk az állomáson, ne kelljen külön ezért erre jönni..... szóval kivártuk a kb egy órás sort, és nagyon jó áron sikerült egy belső és felső ágyat szerezni egy nem kupés kocsiban :) 15-én este indul a vonatom vissza Moszkvába, Gülçinnel 16-án hétfőn találkozom valamikor, majd akkor pontositunk ha már ő is Moszkvában lesz és már ismeri a saját programjait. Arra is sikerült rávennem a nagymamát hogy ne ugrasszunk már senkit, hanem menjünk szépen haza villamossal (5 megálló könyörgöm...), ahol Szófa várt minket lent a kapuban. Minden kipakolva, összeszereltem a gépet (előszedtem a perifériákat, meg beállitottam újra mindent) és lassan alváshoz készülődünk! Jelentem tele vagyok kék-zöld foltokkal, ahogy igyekeztem gyorsan fel- és levinni a bőröndöket abszulút nem óvatoskodtam és a lábam meg a medence csontom körüli rész is szépen szineződik ahol támasztottam a táskát lépcsőzéskor, haha.
oyasumiiiiii
Utolsó kommentek