Azért durva, hogy egy hét se telt el azóta, hogy elindultunk, de már érzem, hogy kopik az emlékek élessége… rossz a memóriám na, ez van :(

Péntek este indultunk el, vagyis volt az már szombat hajnak is, mert 2re szólt a jegyünk. Mondjuk amikor kettő után 20 perccel a csomag-felelős srác elkezdte kérdezgetni az utasokat, hogy kinek szól a jegye a fél kettes járatra, már éreztem hogy a végemet járom :P be is aludtam a padon ücsörögva, végül arra keltem, hogy zoli szólt hogy megérkezett a busz. hipphopp el is indultunk fél négy körül, de a busz istanbulra behozta a lemaradását. vagyis, behozta volna, ha nem akad el 400 méterrel otogar előtt :D de mivel nem tudtuk hol vagyunk és miért száll le néhány utas, vánszorogtunk vagy fél órát a busszal, mire a lótifuti közölte, hogy ennél közelebb nem jutunk egyhamar, szóval kiadja a csomagokat. Akkor láttuk meg a forgalmam sincs hány buszból álló tömegdugót, meg azt hogy igazából már egy ideje megérkeztünk :)

Az Istanbuli csalinkázást kapásból görbe betűvel kezdtük szombat reggel, mert venni akartunk istanbul kártyát a tömegközlekedéshez, de diákot, mert akkor olcsóbban utazhatunk. De olyat csak egy helyen lehetett kapni, szóval vettünk zsetont, hogy elmetrózzunk oda. Ott közölték velünk hogy ahhoz neten kell regisztrálni, meg képfeltöltés meg anyám kínja… szóval összenézés után a normál kártya mellett döntöttünk… feleslegesen mentünk el messzire és vettünk zsetont :) aztán vissza metro, onnan átszálltunk az T1 villamosra, és elmentünk vele addig, amit a legközelebbi pontnak gondoltunk a hostelhez. Ennek cuccos hegymászás lett az eredménye :P de később rá kellett jönnünk, hogy mivel a hegy tetején lakunk, hacsak nem a taksim felől közelítünk, bizony mászni kell :)

A hostelben szerencsém volt, mert engedték hogy USDral fizessek és középárfolyamon lírát kaptam vissza, így lett apróm, és nem fogyott a koli pénzem! Mivel a szobákat egytől lehetett elfoglalni, meg se néztük azt, csak letettük a cuccainakt a közös helyiségben, és elindultunk várost nézni. Zolinak hála már kész volt a terv az első napra, és ha nem is tartottuk magunkat hozzá, kiinduló pontnak jó volt! Nagyon hatékonyak voltunk szombaton, úgy terültem el az ágyon este (ahova csak kisebb nehézségek árán sikerült felkapaszkodnom a fájó talpam miatt) mint egy zsák krumpli :) Legyalogoltunk az Istiklálon a Galata hídig, fintorogva és (én legalább is) hányingerrel küszködve átmentünk az aranyszarv öböl felett átívelő hídon a horgászok között és nekiestünk a fotodokumentálásnak :) Az új mecsettel kezdtük, ami egyikünket se varázsolt el különösképpen, majd végigmentünk az egyiptomi bazáron, ami zajos volt, és zsúfolt… irritáló, hogy az ember egy pillanatra se állhat meg megnézni valamit mert azonnal kérdések zöme zúdul rá jobbik esetben :P rosszabbikban már kóstoltatnak, meg rád akarnak sózni mindent :P szóval nem néztük végig, végigmentünk két soron, és megörültünk a kijáratnak :D aztán végigmentünk egy étteremsoron és az Aya Sofia felé vettük az irányt. Végül visszamentünk az éttermekhez, mielőtt bementünk a múzeumba, és Zoli rendelt én meg pofátlanul előszedtem a saját kajám… Az Aya Sofiában szembesültünk először a törökök restaurálási szokásaival, és akkor még morogtunk, utána már csak rezignáltan megvontuk a vállunk ha valami le volt zárva, vagy félig fel volt állványozva kívül vagy belül… még nem sikerült rájönnöm, hogy úgy döntöttek mindent egyszerre csinálnak meg, és lesz egy szar évük a turizmus visszaesése miatt, vagy csak simán – mint a tatárok, és valljuk be vérükben van – elkezdték a város egyik végében és szépen sorra vettek mindent, és nekik fel se tűnik hogy igazából minden egyszerre van lezárva/bezárva/elzárva/felállványozva…. mindegy, a mi szempontukból tényleg lényegtelen.

Az aya sofia után átsétáltunk a kék mecsetbe, ami annyira hú de nagyon azért nem volt kék, főleg a piros szőnyegével, onnan meg először elindultunk megkeresni az ezeregy oszlopos csarnokot, amit nem találtunk meg (később kiderült, hogy le van zárva) így visszamentünk a bazilika ciszternához (Yerebatan Sarniçi) Mivel Zoli képei még nincsenek meg, az én gépem meg lemerült addigra, azért itt egy guglis kép, mert szavakkal nehéz leírni milyen lélegzetelállító látványt nyújt az oszlopcsarnok! Biztos vagyok benne hogy ez, vagy egy ehhez hasonló tárna ihlette meg Tolkient is! GYÖNYÖRŰ!

Mivel mire feljöttünk már sötét volt, mi meg a buszon nem aludtunk túl sokat és lejártuk a lábunkat , hazafelé vettük az irányt. Sétáltunk, útba ejtettük az olcsó boltot amit Selcan ajánlott és bevásároltunk tojást/kenyeret/virslit hogy legyen mit reggelizni a következő napokban. Mivel fáradtak voltunk és ágyat akartunk nem nagyon akadtunk fenn a szobaelosztáson, meg az ágyakon :) 3 db 3 emeletes ágy egy kb 16 m2es szobában, ahol annyi hely van az ágyak között hogy felülni esélyed sincs, de a felmászást se könnyíti meg. Egymásra merőleges középső ágyat választottunk, jobban mondva megkértem zolit hogy cseréljünk, mert enyém lett volna az ablak felőli, de addigra már kezdett eléggé fájni a fülem, viszont csukott ablaknál meg nem akartam audni.

Mivel valaki becsukta az ablakot éjszaka, nem akarom szavakba önteni az oxigénmentességét a szobának… maradjunk annyiban hogy rosszul keltem :P Éjszaka volt egy levelezős ébresztésem, mert 10 előtt lefeküdtem, addig vártam Daniel mailjére, mert csak annyit tudtam hogy vasárnap 2kor találkozunk, de azt még nem mondta el mit talált ki. Aztán fél egy után smsre ébredtem, mert a nyomorég török telefonon nem lehet kilőni a rezgést. Annyi volt benne hogy „you got a mail” hát mondom bakker micsoda megállapítás, már a reugésből éreztem… szóval maradjunk annyiban hogy félig aludtam, és nem igazán fogtam a dolgokat… visszatettem a fejem, már félig aludtam mire újra felrémlett hogy basszus mintha kaptam volna egy smst, de kitől is :D szóval sikerült annyira magamhoz térnem, hogy kitúrjam a vacakot, és elolvassam az emailt amit daniel írt, és továbbra se mondta meg pontosan, hogy mit tervez :) „My idea for tomorrow is to take you to the national park and to enjoy the peaceful part of Istanbul.” na, hát ez így elég tágan értelmezhető, de legalább már szerepelt egy találkozzunk a taksimon a levélben, szóval tudtam merre tájoljam magam. minden erőmet összeszedve előbb visszaírtam neki hogy greeeeaaaaaat, majd írtam Ginának, hogy akkor 2kor a taksimon, és visszaaludtam. Reggel persze újra rácsodálkoztam mind az smsre, mind az emailre, de ahhoz sikerült eléggé magamhoz térni éjszaka, hogy végül minden visszajöjjön.

Megmondtam Zolinak is, hogy kettőre a taksimra kell mennem, és még nem tudtam hogy velem jön e. Elindultunk megint le a hegyről Sultanahmet irányába, és megállapítottam hogy a hegymászástól izomlázam van, főleg ha lefelé kell menni. A híd előtt jó előre bebugyoláltam a fejemorrom, de még így is éreztem a bűzt :P a Süleymaniye mecset volt a soron következő, és bártan állítom, hogy a legszebb mecset istanbulban! gyönyörű kívül is és belül is, ha gömb csillárja lenne,, azt mondanám hogy a legszebb mecset amit valaha láttam és látni fogok :) a kocatepe cami nem szebb, csak annak a gömbcsillár miatt a hangulata sokkal jobb.

A nap folyamán két veszteséggel is szembesülnöm kellett… még szombaton elhagytam valahol az istanbul kártyámát (25 TL… :P) aztán vasárnap sikeresen a fülvédőmet is, aminek hála a következő pár napban majdnem elviselhetetlenül fájt a fülem. De vettünk esernyőt, és végre van szivárványszínű esernyőm, bár még nem tudom hogy teleportálom haza :D mondjuk rosszabb napot nem is választhattunk volna esernyővásárlásra, mint kiderült :) Ginával találkoztunk kettő előtt pár perccel, mert Zoli úgy döntött csatlakozik, szóval 3an vártuk Danielt, aki nem érkezett meg kettőre. Gina akkor még viccelődött azzal, hogy Danielről az első emléke az, hogy két kézzel csápol az ég felé és kiabál, hogy „heeey guuuuys, lets get lost!!!” és lehet most se számíthatunk semmi bíztatóra! akkor még nevettünk :D aztán jött a hívás danieltől, hogy akkor ő most nem szállna le a metróról,menjünk már le, és menjünk már át a megnevezett megállóba :) haha, elkezdődött a keresd meg danielt, hogy aztán együtt töltsétek az estét játék :D a metro megállóban kiszúrt minket messziről, és mutogatott azonnal őrült módon hogy szálljunk vissza a metrora :D de nagyon jó volt végre látni, imádom ezt az embert :D később kiderült hogy nem tudja hova megyünk :D csak hallott egy jó helyről és meg akarja keresni :) szóval we have got lost with daniel… Gináról tudni kell, hogy utál sétálni, és ha negyed órát is kell várnia bármilyen eszközre, nem hajlandó 200 métert se odébb menni… szóval el lehet képzelni a fejét, amikor feljöttünk a metróból a világ végén és elkezdtünk emberek után kajtatni, hogy hogy lehet eljutni oda ahova daniel menni akar, főleg hogy egyikünknek se volt térképe… Végül találtunk buszt és soooooooooksok kilómétert (wikipedia szerint 15 km, de szerintem ez csak az erdő széle, mi meg a közepéről indultunk) magunk mögött hagyva kikötöttünk a belgrádi erdőben.

Nahát térkép nélkül, daniel vezetésével ez kb úgy zajlott, hogy na, nekem most itt olyan érzésem van hogy jobbra kéne mennünk :) ez a két arabos racionális érzékét kicsit kikezdte, a harmadik – magát gyaloglásra alkalmatlannak tartó személy – idegeiről már ne is beszéljünk, de danielnek bámulatos tehetsége van arra hogy oldja a feszültséget és magával sodorjon embereket. szóval bemásztunk tiloba, ösvény nélkül csörtettünk amerre csak épp eszünkbe jutott, nevettünk, de nem énekeltünk, és soooooooooookatsokat beszélgettünk, csoportokra szakadva, mindig más felállásban. nagyon jó volt. Kb kezdett sötétedni, mire már danielben is megfogalmazódott hogy lövésünk sincs hol vagyunk, nincs térképünk nincsenek útjelek, se semmi ami civilizációra utalna. Aztán az imára hívással kb be tudtuk tájolni merre lehet város a közelben, de ösvény sose ment arra, szóval féligmeddig viccelődve az ersőben alvásról kezdtünk beszélni… aztán sikerült egy embert találni váratlanul, aki megmondta melyik ösvényt kövessük, hogy kijussunk egy útra. Ott stoppoltunk és nagy mákunk volt, mert amellett hogy mind a négyen befértünk, nem csak Bahçeköyig vitt be minket a férfi aki felvett, hanem kitett istanbulon belül egy buszmegállóban,és még a zene is nagyon jó volt amit hallgatott (Duman – Eyvallah). Szóval nagyon jól éreztem magam :)

Duman - Eyvallah | izlesene.com

Sajnos a fülvédőmentes sétának meglett az eredménye, reggel már rettenetesen fájt a fülem, és állandóan kézzel igyekeztem befogni, pedig kapucni is volt a fejemen, mert nem csak a hangok de minden nemű légmozgás ki akart készíteni… a másik problémát az jelentette hogy beültünk vacsorázni egy étterembe, és végül nem bírtam magammal, és rendeltem valamit. az összetevőkkel semmi baj nem volt, csak hát frissen sül meleg lepény volt sajttal :( szóval a következő 3 napban nem igazán tudtam eldönteni hogy a hasam vagy a fülem fáj jobban. A fülemről leköltözött a nyirokcsomóimon át a torkomba a fájás, szóval öröm volt a köbön. De végül vettem vattát és bedugaszoltam a fülem ami jelentősen javított a helyzeten, zoli legnagyobb örömére, mert onnantól vagy szájról olvastam, vagy ha nem kaptam el a mondatot, akkor kiabálnia kellett utánam, vagy folyton ismételhette magát.

Hétfőn reggel a Topkapı Sarayı palota-múzeumban kezdtünk, és mint kiderült, nagyon jól tettük hogy korán érkeztünk, mert nem elég hogy majdnem egy nap kell a bejárására, a turisták száma félelmetes méreteket ölt napközben :P szóval legalább a bejutással nem volt gondunk, és utána csak 2x kellett nagyobb tömeg mögött sorban állnunk. nagyon szép volt, mindenkinek csak ajánlani tudom! nem tudom mennyibe kerülnek a belépők, mert csak párat kellett kifizetnem a múzeum kártyámnak hála, de ezért fizetni is megérné! Utána már csak arra volt erőnk, hogy elmásszunk a nagybazárig, és ezzel kivégeztük az aranyszarv-öböl túlsó partját.

Kedd reggel a Dolmabahçe Sarayıval akartunk kezdeni, ami a szultánok új rezidenciájaként épült (1853-ban készült el), miután a Topkapı Sarayıt már túl régimódinak találták, ennek örömére felhúzták ezt az extravagáns és agyoncsicsás, felbecsülhetetlen értékű kastélyt. El se tudom képzelni mennyi pénzt ölhetett bele a szultán. Mindenes a bayram első napja kifogott rajtunk, mert zárva találtuk a múzeumot. Ami egyébként várható volt, mert gondoltuk hogy a bayram első napján akadnak majd nehézségeink, de előző nap direkt arra mentünk és kerestük a kiírást ami erről tájékoztata, mert a kivetítőn csak az ment körbe hogy hétfőn és csütörtökön nincs nyitva. Úgyhogy végül villamosoztunk és Eminönüben hajóra szálltunk, hogy akkor megnézzük az ázsiai részt. Üsküdarból északnak indultunk gyalog a part mentén, de látványra közelebbnek tűnt a cél... végül nem tudom hány kmt gyalogoltunk, de mindent zárva találtunk, amit meg akartunk nézni. De cserébe sok szépet fotóztunk, és jót sétáltunk. Visszafele lebuszoztunk elsőzör Üsküdarba, majd onnan Kadıköybe. Ott pont nem fértünk fel a Büyükadára tartó hajóra, szóval inlább mentünk egy kört a T3as villamossal Modában, majd visszahajóztünk Kabataşba, ahonnan a következő, 16:30kor induló komppal hajóztunk át a nagy szigetre. 6 után értünk oda, szóval kevesebb mint egy óránk maradt világosban, úgyhogy igyekeztünk gyorsan minél magasabbra mászni, hátha találunk szép kilátó-helyet. Aztán zoli evett fagyit, és meg tölcsért, és nem érdekelt hogy sokat fizettem érte, mert nagyon finom volt, mézes, csokiba mártott és mogyoróval megszórt. 10re értünk vissza Kabataşba, és mivel lusták voltunk a fogaskerekűvel mentünk fel a Taksim térre, és gyalogoltunk haza.

Szerdán reggel Dolmabahçe Sarayıba mentünk reggel és végre be is jutottunk. háááát, lélegzetelállító, csak ennyit tudok mondani. Azt nem feltétlenül mondom, hogy szép, de mindenképp lélegzetelállító… fényképezni itt se lehetett, de vettem képeslapgyűjteményt, majd otthon megmutogatom, mire költötte a szultán a nép pénzét :P Sok időt vett el, pedig vezetett túra volt, nem is baj hogy ráment a délelőttünk. Utána visszamentünk a hostelbe kiköltözni, aztán felcuccoltunk, és zoli megnézett még egy múzeumot a Topkapıban, amíg én kint leültem a padra. Addigra már harmadik napja fájt folyamatosan a fülem és hasam, egyszerűen elfogyott a türelmem. Aztán összeszedtünk magunkat és elmetróztunk otogarba. Hiába voltunk ott fél négykor, mint kiderült rossz oldali irodába mentünk be, így lekéstük a buszunkat. Mire átvergődtünk a másikba, már 16:15 volt... gondolom hozzá vannak szokva a hülye turistákhoz (mondjuk akkor én a helyükbe kiírnám az irodára, hogy innen bizony csak ide meg ide megy busz, jaaaa, hogy te nem oda mész, van ám másik irogánk is biztos ami biztos.... mindegy, megkérdezhettük volna... a csávó csak egyszer nézett ránk csúnyán, aztán átírta a jegyet 17:00ra, és a helyket is máshova tette. Így lényegében egy órával kásőbb érkeztünk meg.

link a képekhez: katt!

Nagyon jól és nagyon sokat aludtam éjszaka, a hasfájást telejesen sikerül kialudni, és ma már meg tudtam maradni füldugó nélkül a szobában, csak amikor lementem sakkozni, akkor kellett bedugom a fülem! na ennyi voltam, most kipurcanok, mert csak Sawano Hiroyuki Attak on Titan OSTje tart ébren 3 órája :P oyasumiiiii